Nagy Gábor Gabszi bemutatkozása: 1974. június 8-án az ikrek jegyében születtem Nyíregyházán, s ott is éltem egészen 18 éves koromig. Normális családban normális gyermekkorom volt. Szüleimmel és két testvéremmel, Zsófival és Gergővel éldegéltem. A rock'n'roll elég korán, már 12 éves koromban utolért, amikor megjelent a Pokolgép első lemeze. A Bad Boys Blue kazetták repültek, a zene egy életre szóló szerelem lett. Pár évvel később már mindenféle helyi amatőr zenekarban gitározgattam több-kevesebb sikerrel. Kezdetben abszolút metálőrült voltam, az igazi nagy gitárhősök voltak a kedvenceim - Zakk Wylde, George Lynch, Steve Vai -, az ő témáikat tanulgattam, persze western csizmában, hosszú hajjal a tükör előtt. Azt hiszem mára ebből kinőttem, a sok gyakorlás maradt, a tükörből kottatartó lett, a kedvenceim sora egy "kicsit" kibővült. A gimi után a Debreceni Tanítóképző Főiskolát végeztem el, ahol megismerkedtem egy lánnyal, aki miatt Ceglédre költöztem. A lányt mára a feledés homálya fedi, viszont hamar beszálltam egy helyi, Spacebox nevű zenekarba, ahol Miki volt a basszusgitáros. Nagyon jó suli volt, kb. 70 feldolgozást játszottunk kedvenceinktől. Addigra persze a rock mellett jazz őrült is lettem, talán ezért lett kedvencem a mai napig a Living Colour nevű zenekar. Cegléd kis város, így hát nem volt nehéz a különböző szórakozóhelyeken Doniba és Sidibe botlanom. A történet folytatását szerintem ismeritek: Rita a rendőrlány, szilveszter, asztal teteje, Zanzibar, Nem vagyok tökéletes, Singlecut:-) Igazság szerint a Zanzibarral egy nagy álmom vált valóra, s remélem, még jó darabig nem ébredek fel. A zene az életem, ami mellett nem sok időm marad másra. Egyébként a gitározás és a gitárok megszállottja vagyok, szeretek olvasni (XX. századi írók, költők), vicces, de imádom a horrorfilmeket, s ha van partner, mindig bejön egy jó kis sakkparti. Mostanában elkezdtem egészségesen élni - bár aki ismer, lehet, hogy jót nevet ezen - no cigi, mozgás meg ilyenek, de a jó söröket azért nem vetem meg. Sőt, ha lehet, legyen szűretlen búza! Igazából azt hiszem, elégedett vagyok a dolgok mai állásával, ami azért furcsa, mert örök elégedetlenkedő vagyok. Nem telhetetlen, inkább maximalista, és a dolgokon sokat - néha feleslegesen - parázgató emberke. Jó, hogy eszembe jutott, megyek is aggódni egy kicsit! :-( Sziasztok!